Vesperás Szenti Miklós ünnepén
Kossuth utcai katolikus templom Kossuth Lajos u. 9., GyőrA középkorban a szentmisék mellett a legünnepélyesebben végzett szertartás a vesperás volt, mely teret adott a gregorián ének mellett más
A középkorban a szentmisék mellett a legünnepélyesebben végzett szertartás a vesperás volt, mely teret adott a gregorián ének mellett más
Közreműködnek a Széchenyi Egyetem Művészeti Karának hallgatói. Részvétel ingyenes.
Dalok és dalversek az Istenről, az emberről, a csodáról, a születésről és kicsit a halálról. Ünnep. Minden percében, emelkedett hangulat
Nizsai Dániel egyszemélyes előadása mozaikos portré Kemény Henrikről egy különleges emberről, akinek a sorsát a 20. századi Magyarország tragikus eseményei
Kicsiknek és nagyoknak Jézus születéséről. No, ahogy ott a Kisjézus csak vinyákolt a jászolban, egyszerre megjelent három pásztor. Hoztak a
Az Öt Templom Fesztivál a hitről és az elfogadásról szól, párbeszédről kultúrák és vallások között. Apropójául és helyszínéül öt templom
Az Öt Templom Fesztivál a hitről és az elfogadásról szól, párbeszédről kultúrák és vallások között. Apropójául és helyszínéül öt templom
Vecsei H. Miklós mesél, minden szerepben, mintegy önmagával dialógban. Csorba Lóránt dalokkal kíséri a történetet, beszáll a játékba, duetteznek a
Ez az előadás az irodalom, a képzőművészet és a színház sajátos találkozási pontja, megidézve azt a kávéházi hangulatot, ahol P.
A kivételes magyar klarinétművész, Benes Szilárd mellett, stájer zenészekkel kiegészülő trió melankolikus dallamokkal és virtuóz improvizációkkal gyönyörködtetve kalauzolja közönségét a
Közreműködik a Liszt Ferenc Kórus Karnagy: Szücs Péter Pál Részvétel ingyenes.
Füst a szemében – Cseh Tamás 80. Cseh Tamás története és dalai Bereményi Géza és Csengey Dénes dalszövegeivel, Bérczes László