Utak a romantikában – utak a romantikából

Három szonatináját Schubert 1816-ban, 19 évesen komponálta. Christopher Gibbs, Schubert kiváló monográfusa szerint ez volt az az év, amikor Schubert több zenét írt, mint bárki addig, és azóta is. A 4. és 5. szimfóniák, és egy-egy zongoraszonáta, vonóstrió, zongoranégyes, vonósnégyes, nyitány, mise, opera, Magnificat, Stabat Mater, több tucatnyi kisebb zongoradarab és ugyancsak több tucatnyi dal készült ebben az évben, közöttük számtalan remekmű, amelyek a mai napig a repertoár részét képzik. Schubert, aki maga is hegedült, eddigre már többek között 11 vonósnégyest komponált, így ugyancsak ismerte a hangszer lehetőségeit. A művek kéziratain eredetileg Sonata állt, azonban a poszthumuszon kiadásra a szélesebb vásárlóközönség, a Liebhaberek reményében már szonatinát nyomtattak. Ugyanakkor az is igaz, hogy a kompozíciók nem tartalmaznak olyan virtuóz elemeket, mint például az ugyancsak 1816-ban komponált Á-dúr Duó (D. 574), vagy a B-dúr Rondó (D. 895) és a C-dúr Fantázia (D. 934), inkább Mozart hegedűszonátáinak léptékét idézik, a Schubertiádák intim atmoszférájának zenéi ezek.

Webern ugyancsak fiatalon, 16 évesen komponálta két cselló-zongora darabját. Ezek a művek ugyanazt a nyelvet beszélik, mint Schubert, csak a dialektus más, eltéveszthetetlen a későromantikus hangvétel. A Kodály Szólószonátájával lényegében egyidőben komponált darabok azonban nem a későromantika léptékében íródtak, egyből érződik az ökonómia, az eszközök tudatos redukciója. Alig 15 évvel később, 1914-re Webern a Három darabbal viszont már az ökonómia olyan határpontjához érkezett, amelyen túl Somfai László szavaival „a követhetetlenség magánya várna az alkotóra.”
A mindösszesen 9+13+10 ütemes darabokról így írt Ligeti György: “A dallamosság szélsőséges redukciója itt nem jelenti a kifejezés elszegényedését; ellenkezőleg: a legfinomabb árnyalás és a gordonka játékmódjának folytonos megváltoztatása révén Webern olyan belső feszültségeket ér el, amely érzelemgazdagságában egyáltalán nem marad el a széles dallamívek mögött.”
A darabok kottájához Arnold Schönberg írt előszót: “[…] Gondoljuk csak meg, mennyi önmegtartóztatásba kerül a szerzőnek, hogy ily rövid legyen. Költemény válhat minden pillantásból, regénnyé szélesedhet minden sóhaj. Viszont: egy egész regényt egyetlen mondattal, a boldogságot egyetlen fellélegzéssel kifejezni: ilyen sűrítésre csak az képes, akiből kellőképpen hiányzik az önsajnálat.
E darabokat csak az értheti meg, akiben él a hit, hogy a zene annak kifejezése, amit csak a zene mondhat ki. […]“

Zétényi Tamás – cselló
Kemenes András – zongora