Öt Templom Advent 2020

Események betöltése
  • Ez az esemény elmúlt.

Öt Templom Advent 2020

A december a csodák ideje, a hité és a várakozásé. Decemberben minden évben újra megtanulunk hinni benne, hogy az egyre rövidülő nappalok végén egyszer csak megszületik a fény. A fény, ami a reménységet hozza el az otthonainkba, csak hinnünk kell benne és türelmesen várni…

A koronavírus járvány jelentősen átrendezte az adventi programjainkat is. Idén decemberben  sajnos sok ünnepre hangolódó kedves programról, szokásról kell lemondanunk. Az öt templom utcájának templomai is zárva vannak, korlátozott a lehetőség gyülekezeti alkalmak tartására, és nem rendezhetőek élő koncertek, színházi előadások sem. A rendkívüli idők, rendkívüli megoldásokat követelnek az Öt Templom Advent szervezőitől is. Akik még ezek között a nehéz körülmények és szigorú szabályok között sem szeretnének lemondani a közös ünnepi készülődésről. Mert akármi is zajlik a világban körülöttünk, az ünnepek közelednek és a várakozásban az a legszebb, ha együtt élhetjük meg azt. Ha a csodát, amit várunk meg tudjuk osztani egymással amikor megérkezik. Ha idén nincs is lehetőség rá, hogy templomi alkalmakon, koncerteken, tömött padsorokban legyünk együtt, legalább próbáljunk meg lélekben együtt lenni. 

A fesztivál szervezői, betartva a járványügyi szabályokat és ajánlásokat, idén rendhagyó programokra várnak mindenkit Győr-Újvárosba. Arra hívják az érdeklődőket, hogy keressék és találják meg az egymás után felbukkanó szabadtéri kiállításokat, kövessék az online közvetítéseket, figyeljék a híreket az Öt Templom Fesztivál facebook oldalát és járjanak az újvárosi angyal nyomában.

Az öt templom utcájában hanuka első napjától, karácsony utolsó napjáig, december 10 és 26-a között akkor is fesztivál lesz, ha minden emberi számítás szerint ez nem lehetséges. Ez egy titkos fesztivál, ezért mi sem árulhatunk el semmit előre. Saját varázslatokból és véletlen pillanatokból áll. Családi sétákról, ablakon bekukucskálós élményekről, betlehemi fényekről és szeretettel teli várakozásról fog szólni. 

A szervezők arra kérnek mindenkit, aki jártában-keltében nyomára bukkan az újvárosi angyalnak, adjon hírt róla saját barátai körében, online közösségi fórumokon, hogy más is rátalálhasson. Küldjön fotót vagy írjon üzenetet és helyettük is hívjon meg mindenkit. Hogy hova? Hogy mikor? Annyit mondhatunk, abba az utcába, ahol öt templom és öt gyülekezet lakik, évtizedek óta békében, szeretetben. Öt egymást segítő közösség, akik hisznek benne, hogy ünnepeik annál szebbek, minél többen ünneplik azokat együtt. Legyen így idén decemberben is, lélektől lélekig.

Legyenek a vendégeik!

december 01 2020

Részletek

Kezdés 2020-12-01 @ 08:00
Vége 2020-12-26 @ 17:00