Események betöltése
  • Ez az esemény elmúlt.

2018. május 13.20:00 - 22:00

2500Ft

A 2016 nyarán debütált együttes, 2017-ben jelentette meg első albumát, és egy erős fesztiválszezon után mindössze pár hete adta első önálló koncertjét Budapesten. A zenekar tagjai, Szűcs Krisztián (HS7), Mező Misi (Magna Cum Laude), Mihalik Ábel (Kispál és a Borz, Kiscsillag) és Szepesi Zsolt régi barátok, és a NAZA-val hosszú távra terveznek.

Igazi intellektuális örömzene ez, ahol a szavaknak, hangoknak súlya van, mégis könnyed léptekkel haladnak azon a keskeny úton előre, amit közös kalandjukhoz előrajzoltak.

Több mint egy éve, szinte a zenekar indulásakor beszéltünk először a NAZA tagjaival erről a rendhagyó koncertről. Azóta készülnek hozzánk, és mi nagy izgalommal és türelemmel vártuk, hogy végre ideérjen, és landoljon a győri Kossuth utcában Isten űrhajója.

Experimentális utazásra készüljenek, a világegyetem meghódítására, a végsőkig érő igyekezetre, hogy Isten űrhajóján, így együtt elérjük a mindenség peremét!

Szűcs Krisztián – ének, gitár

Mező Misi – ének, basszusgitár

Szepesi Zsolt – gitár, billentyűk

Mihalik Ábel – dob, vokál

Részletek

Dátum:
2018. május 13.
Időpont:
20:00 - 22:00
Összeg:
2500Ft
Honlap:
https://tixa.hu/ottemplom_naza

Helyszín

Kossuth utcai református templom
Kossuth Lajos u. 42.
Győr,Magyarország