ÖT TEMPLOM TÚRA

ÖT TEMPLOM TÚRA

Az Öt Templom Fesztivál a hitről és az elfogadásról szól, párbeszédről kultúrák és vallások között.

Apropójául és helyszínéül öt templom szolgál, öt különböző felekezet egyenként is különleges temploma, amik együtt válhatnak európai szintű kuriózummá, hiszen békében, egymás mellett állva évszázadok óta hirdetik az európai kulturális sokszínűség értékeit.

Ez a vezetett séta róluk szól, egy utca öt templomáról.

Az Öt Templom Túra az Öt Templom Fesztivál helyszínein, Győr-Újváros építészeti értékein – elsősorban az öt templomon – keresztül mutatja be az európai zsidó-keresztény kultúra vallási, kulturális és építészeti, helytörténeti értékeit. Megismertetve a résztvevőkkel az egyes vallások hitéleti sajátosságait, azok építészeti vetületeit, Győr-Újváros példáján mutatva be a békés, termékeny együttélés lehetőségét.

Vezetett sétáink egész évben, előre meghirdetett, illetve csoportoknak megkeresése esetén előre egyeztetett időpontokban indulnak.

Örömmel fogadunk csoportokat, 5-8. osztályosokat, középiskolai osztályokat, egyetemi hallgatókat egyaránt!